Gyepszellőztető és talajlazító gépek hazánkban is egyre inkább elterjedtek. Ennek oka az, hogy a tavasz beköszöntével a korábban telepített gyepünket siralmas állapotban találjuk. Nedvességet ugyan kapott bőven a tél folyamán, de napfényt és levegőt annál kevesebbet, márpedig a nedvességen kívül ezekre is szüksége van. Ezek a körülmények bizony sokkal jobban kedveznek a különböző mohaféleségeknek, mint a fűnek. A moha réteg jól tárolja a nedvességet, annyira jól, hogy a fűnek nem is kell a talajba leengednie gyökérzetét, elég, ha a moharéteget szövi át, és onnan jut tápanyaghoz.
Az első hosszabb száraz időszak beköszöntével azonban a víznyerési forrás elapad, és vele együtt a mélyebb gyökérzet nélkül maradt gyep is.
Feltétlenül szükséges tehát a talajt levegőhöz juttatni, és a filcréteget eltávolítani. Erre szolgál a gyepszellőztető. Ezekben a gépekben rugalmas acél drótszálak forognak, amelyek végigkaparják a talajfelszínt és kitépik a moharéteget, felszedik a filcréteget a fűszálak közül.
De nem csak a gyepszellőztető használítára, hanem talajlazító alkalmazására is szükség van. A hó súlyától lenyomott talajban együtt küzdenek a levegőért a friss fűszálak, a tavalyról vagy még korábbról ott maradat, lassan elfásodott régi fűgyökerekkel. Ez az elöregedett fű bizony már nem üde zöld, inkább fakó, sárgás, a látványt és a gyep minőségét rontja, viszont szívja a tápanyagot és a nedvességet. Érdemes tehát eltávolítanunk, de úgy, hogy csak az elöregedett gyökereket tépjük ki, a frisseket ne. Erre szolgál a talajlazító , amelynek egyenes, szándékosan tompa kései a puha gyökérszálakat átvágják, nem sértik meg, a fás öreg gyökérzetet viszont kitépik a talajból.
A talajlazítók és gyepszellőztetők nélkülözhetetlenek a tartósan üde gyephez. A gyep szellőztetését minden harmadik fűnyírást követően, míg a talajlazítást a szezon elején és végén javasoljuk.
32 VLE COMBI CARE GYEPSZELLŐZTETŐ ÉS TALAJLAZÍTÓ
Talajlazító és gyepszellőztető egy készülékben. A levegőztető henger is szériatartozék.
Előnye:
- Talajlazító henger, 3-fogú acélkésekkel. Szellőztetőhenger, hatékony acélrugókkal.
- Csak egy szárnyas csavarral, egészen egyszerűen, szerszám nélkül a talajlazító hengert váltsa a szellőztető hengerre (Combi Care modelleknél).
- A biztonsági kijelző jelzi, hogy a munkahengerek korrekten beültetettek és biztosítottak-e.
- Csak egy fogantyúval a munkamélységeket 5 fokozatban állíthatják be. Semleges állásban Ön optimálisan megóvja a kést.
| Ajánlott terület | 250 m² | ![]() |
| Motor | 1000 W | |
| Talajlazító henger | 12 acélkés | |
| Munkaszélesség talajlazítás | 32 cm | |
| Szellőztető henger | 20 acélrugó | |
| Munkaszélesség szellőztetés | 29 cm | |
| Mélységállítás | 5-fokozatban | |
| Tömeg | 11 kg | |
| Cikkszám: | 112538 |
38 VLE COMBI CARE GYEPSZELLŐZTETŐ ÉS TALAJLAZÍTÓ
Közepes méretű felületek extra széles talajlazítására és szellőztetésére. Szellőztető henger tartozékként.
Előnye:
- Talajlazító henger, 3-fogú acélkésekkel. Szellőztető henger, hatékony acélrugókkal.
- Csak egy szárnyas csavarral, egészen egyszerűen, szerszám nélkül a talajlazító hengert váltsa a szellőztető hengerre (Combi Care modelleknél)
- A biztonsági kijelző jelzi, hogy a munkahengerek korrekten beültetettek és biztosítottak-e.
- Csak egy fogantyúval a munkamélységeket 5 fokozatban állíthatják be. Semleges állásban Ön optimálisan megóvja a kést.
| Ajánlott terület | 400 m² | ![]() |
| Motor | 1300 W | |
| Talajlazító henger | 14 acélkés | |
| Munkaszélesség talajlazítás | 37 cm | |
| Szellőztető henger | 24 acélrugó | |
| Munkaszélesség szellőztetés | 36 cm | |
| Mélységállítás | 5-fokozatban | |
| Tömeg | 12,5 kg | |
| Cikkszám: | 112541 |
38 VLB COMBI CARE GYEPSZELLŐZTETŐ ÉS TALAJLAZÍTÓ
Erősebb benzinmotorral és nagyobb munkaszélességgel.
Előnye:
- 2-szeresen csapágyazott talajlazító tengelyen lévő, edzett acélból, speciálisan kialakított 14 farkasfogú kés gondoskodik az alapos levegőztetésről és a gyep földben talajának tápagyag-felvételéről.
- Csak egy fogantyúval a munkamélységeket 6 fokozatban állíthatják be. Semleges állásban Ön optimálisan megóvja a kést.
- Talajlazítás és gyűjtés egy munkamenetben.
- Nincs gond a megfelelő tartozékkal: A könnyű és nagy űrtartalmú szövet fűgyűjtő doboz 60 l.
| Ajánlott terület | 700 m² | ![]() |
| Motor | AL-KO 144 F | |
| Talajlazító henger | 14 acélkés | |
| Munkaszélesség talajlazítás | 37 cm | |
| Szellőztető henger | 24 acélrugó | |
| Munkaszélesség szellőztetés | 36 cm | |
| Mélységállítás | 5-fokozatban | |
| Gyűjtődoboz | tartozékként megvásárolható | |
| Tömeg | 19 kg | |
| Cikkszám: | 112543 |





